Születésünkkor meghatározott génkészlettel rendelkezünk, melyet minden sejtünk tartalmaz, és amely életünk során soha nem változik – ahogy a vércsoportunk és az ujjlenyomatunk sem. Tekintsünk hat úgy rá, mint egy megváltoztathatatlan, determinált tulajdonság-készletre vagy próbáljunk meg felülemelkedni rajta? Mi az, amiben a génjeink határoznak meg minket, és mi az, amiben mégis mi írjuk a sorsunkat?
A DNS készlet számtalan olyan elemet tartalmaz, amely „meglátszik”, más néven kifejeződik, ilyen a szemünk vagy a hajunk színe, a körmünk és az arcunk formája. Mindemellett azonban meg hatalmas potenciállal, olyan rejtett plusz információkkal is rendelkezik, melyek csak bizonyos feltételek mellett jelennek meg.
Az epigenetika tudománya ezt a potenciált veszi górcső alá, és próbálja kikutatni, hogy életünk során mennyire a génjeink, és mennyire a környezetünk határozza meg, hogy milyen emberré válunk, milyen betegségekre leszünk fogékonyak, milyen lesz a szociális hálónk, és ezeket a tulajdonságokat vajon át lehet-e örökíteni, mint egy „génen felüli” plusz információt utódaink számára. Az epigenetika kifejezés is ezt jelenti: a görög epi = „felett” és genetika = a genesis kifejezésből származó „életet adni, eredni” szavakból tevődik össze.
Már a 19. században foglalkoztatta a tudósokat, hogy az állatok hogyan tudják leörökíteni az alkalmazkodás képességét utódaik számára. Ismerős lehet számunkra Charles Darwin neve, akinek munkássága az evolúcióról megváltoztatta a világról alkotott gondolkodásunkat. A korai munkák leörökítésről beszélnek, amikor is több generáció életén keresztül megy végbe a változás, az alkalmazkodás. A ma tudósai pedig már az egy ember életciklusán belüli potenciált vizsgálják, vagyis hogy miként befolyásolhatom az életem során, hogy egy öröklött betegségre való hajlamom valódi betegséggé válik (tehát kifejeződik) vagy sem.
Miért olyan érdekes ez számunkra? Egyre többen szenvednek olyan krónikus, civilizációs betegségben, amely egy emberöltővel ezelőtt még ismeretlen volt – nem csak maga a betegség, hanem a tünetei is. Hogyan lehetséges ez? Csak a betegséget hordozóknak születtek volna gyermekei? Ez elég érdekes feltevés lenne. Valami másnak kell a háttérben lennie.
De mi is az epigenetika?
Hogy megértsük a genetika és az epigenetika kapcsolatát, képzeljünk el egy szöveget, ahol a szavak mindig változatlanok, egyforma sorrendben követik egymás. Ez a génkészletünk. Az írásjelek, a pontok, kérdőjelek, illetve hangosan kiolvasva a szavakat a hangsúly és a hangerősség is plusz információt ad a szövegnek, akár teljesen meg is változtathatja annak jelentését. Ez pedig az epigenetika.
A sejtjeinkben lévő géneken lévő „kapcsolókat” (az előbbi példában ezeket neveztem írásjeleknek) bizonyos negatív és pozitív külső és belső környezeti tényezők enzimek segítségével be- és kikapcsolhatják (metiláció). Ilyen külső tényező a légszennyezés, az elektroszmog, a fény- és hangszennyezés, az UV-sugárzás, bizonyos kemikáliák és a társas kapcsolatok. Belső tényező a táplálkozás, a testmozgás, a stressz, dohányzás, alkohol, drogok fogyasztása, az érzelmek és gondolatok kezelése.
Kutatók felfedezték, hogy az anyaméhben töltött 9 hónap alatt mennyi ilyen plusz információval, „írásjellel” gyarapítja az anya magzatának genetikai rendszerét. És tovább megyek: a lánygyermekek petesejtje akkor alakul ki, amikor még az édesanyja méhében van. Magyarra fordítva: a petesejt, amiből születtem, akkor alakult ki, amikor az édesanyám a nagymamám hasában volt. Ennek konklúziója: nem csak az számít, hogy az anya hogyan él, táplálkozik, érez, amikor gyermeket vár, hanem már a nagymama is.
Ma már egyre több tudós gondolja azt, hogy az életünk során megjelenő betegségekért csak 10%-ban okolhatjuk az öröklött génjeinket. Tehát a génjeinkhez kapcsolt „írásjelek” 90%-ban felelnek azért, hogyan is alakul a sorsunk. Ebbe a 90%-ba tartoznak a szociálisan, és nem genetikailag determinált szokásaink; tehát, ha ugyanazt esszük, isszuk, ugyanúgy mozgunk (vagy nem mozgunk), dohányzunk, mint a szüleink, jóval nagyobb eséllyel jelennek meg nálunk ugyanazok a betegségek is. Ha belekalkuláljuk az anyaméhben töltött időt is, akkor egy rossz szokás vagy nem megfelelő táplálkozás a következő generációkban akkumulálódhat.
Jelenleg a harmadik generáció nő fel nem megfelelő táplálkozás, mozgásszegény életmód és erőteljes stressz alatt. Az Egyesült Államokban több táplálkozással foglalkozó kutató hívta már fel a figyelmet arra, hogy a történelemben először, a most felnővő generáció az első, amelyiknek sokkal kevesebb a várható élettartama, mint a szüleinek. És ez nem háborúnak vagy valamilyen vírusnak köszönhető, hanem csakis az életmódnak.
Ez a genetikai „újraprogramozás” a születés után nem csak hogy folytatódik, hanem sokkal nagyobb erővel hathat az életünkre. Az állatoknál végzett ikerkísérletek bizonyították, hogy a kétféle élethelyzetben élő, egyazon génkészlettel rendelkező állatok mennyire más viselkedési, szociális és táplálkozási mintákat mutattak. Sőt, a rosszabb körülmények között élő állatok nem is nőttek ugyanolyan magasra, fizikálisan is eltértek ikertestvérüktől.
Említsük meg a természet egyik kiemelkedő példáját, a méhkirálynőt, aki teljesen azonos génkészlettel rendelkezik, mint dolgozói, de életének lárva időszakában nem pollennel, hanem méhpempővel etették. Ettől mérete, élettartama jóval a többszöröse lett a dolgozóinál. Gondoljunk csak bele, mi történik, ha gyermekeinket emberi méhpempővel (vagyis például teljes értékű ételekkel) etetjük, nem pedig túlságosan feldolgozott élelmiszerrel.
Ha azt feltételezzük, hogy a géneket a körülmények újraprogramozzák (rákot, anyagcsere-zavarokat, mentális betegségeket hoznak létre), akkor azt is állíthatjuk, hogy bizonyos feltételek mellett ezeket a betegségeket elkerülhetjük, megelőzhetjük vagy akár vissza is fordíthatjuk – tehát valójában mi írhatjuk életünk történetét.
Még a 70-es években végeztek egy érdekes kutatást egereken (azóta ezt többször megismételték). Az eredmény azt mutatta, hogy a rákra való hajlam (ami lehet genetikailag öröklött, illetve egy karcinogén anyag állandó fogyasztása) csak bizonyos tényezők mellett „kapcsol be”, tehát csak ezen feltételek mellett okoz valójában rákos daganatot. A kutatásban ez az anyag a kazein volt. Ami még ennél is jobban meglepte a tudósokat, hogy azt tapasztaltak, hogy a kazein bevitel drasztikus csökkentésével megállították a rák növekedését („kikapcsolták”), majd újabb nagy adag kazein bevitele mellett ismételten „bekapcsolták” ezt a folyamatot.
Ebből a kutatásból a szépségipar is kiveszi a részét: mit szólnánk, ha bőrsejtjeink újraprogramozásával nemcsak megállítanánk az idő látható múlását, de vissza is fordíthatnánk? Az eddig sem volt újdonság, hogy az UV-sugárzás, a stressz, a nem megfelelő táplálkozás vagy a dohányzás mennyi kárt tud tenni a szervezetünkben, de elegendő az, ha több folyadékot fogyasztunk vagy hidratálókrémmel kenjük a bőrünket?
Van, hogy úgy véljük, mindent megteszünk testünk, és bőrünk egészségéért és szépségéért, mégsem történik változás. Az epigenetikai hatóanyagok ekkor lépnek színre: képesek a lezárt génszakaszt újra olvashatóvá tenni, aktivizálják a „csendes” géneket, ezzel a génszakasz újra be tudja tölteni funkcióját.
Hogyan is történik sejten belül a változás?
A sejtek osztódással örökítik le a sejtmagban tárolt géneket, mint egy használati útmutatót. A sejt élete során egy génszakasza metilálódik, tehát a gén leolvasása korlátozottá válik. Képzeljük ezt úgy, mint egy IKEA bútor összeszerelését. Ha véletlenül kettőt lapozunk, nem értjük, miért nem tudjuk összeállítani a hőn áhított asztalt. A változás miatt a sejt élettartama és –minősége csökken, és az általuk létrehozott új sejtekben ez a hiba tovább öröklődik.
Eddig úgy vélték a tudósok, hogy ez csak a testi sejtek kromoszómatartó sejtosztódásnál áll fenn (mitózis) és az ivarsajetek kialakulásakor (meiózis) ez az epigenom törlődik, tehát az új egyed tiszta lappal kezdi az életét. Mostanra mar több kutatás bizonyította, hogy ez a törlés nem 100%-os.
Amennyiben képesek vagyunk a sejt élete alatt ezt a metilációt megszüntetni, a leosztott sejt is egészségesebb lesz, így a szövet működése is normalizálódik. Hogyan lehetséges ez? Olyan peptidekkel, mint például a pentalactin, egy öt aminosavból álló peptid, amely képes az „alvó” génszakaszokat demetilálni, így a sejt úgy működhet, mint azelőtt, hogy valamelyik felmenőjét trauma érte volna.
Ez jelenleg a bőrmegújítás legújabb vívmánya: kihozni a sejtjeinkből a legtöbbet, hogy újra hasonlóan aktívan és funkciójuknak megfelelően működjenek, mint fiatalabb korunkban, és leküzdjék azokat a negatív „írásjeleket”, melyeket életünk (és a születésünk előtti életünk) alatt szereztünk.
Forrás:
- Moshe Szyf: Epigenetics – our bodies’ was to change the destiny written in our DNA
- Kent Thornburg: The epigenetic of cronic disease and understanding epigenetics
- Fred Zülli: Epigenetics – it’s not all int he genes
- T. Colin Campbell és Dr. Thomas Campbell: The China Study
- Venetianer Pál: Mi az epigenetika?
- Képek: Pexel.com